Karácsony 2012

Bona Dea Családok Átmeneti Otthona, Diósd

Karácsony 2012 - Bona Dea Családok Átmeneti Otthona, DiósdSorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány Bona Dea Családok Átmeneti Otthona, Diósd 2012 december.

Már kora reggel nagy volt a készülődés, a konferenciateremben feldíszítettük a fenyőfát, becsomagoltuk a családoknak, gyermekeknek szánt apró kis ajándékokat, elkészítettük a finom uzsonnát, hogy mire eljön a délután és besötétedik, elkészüljünk, és együtt töltsünk a bentlakó családokkal néhány meghitt órát, köszönthessük a karácsonyt.

Az Ave Maria gyönyörű dallamára megnyílt a terem ajtaja. Gyermekek és szülők áhítattal léptek be és ragyogó tekintettel nézték a feldíszített fenyőfát. Az asztalon 4 gyertya égett, de az igazi melegség az itt dolgozók szeretetéből áradt. Némán leültek a családok, a gyermekek szüleikhez bújtak. Szabó Gyula tolmácsolásában meghallgattuk Ady Endre Karácsonyi Rege című versét. A sok könnyes tekintetben ott volt a hála és köszönet, a múlt, amikor még volt otthonuk és az álom, hogy egyszer talán újra a saját otthonukban ünnepelhetnek. A gyerekek boldogan vették át az ajándékokat, izgatottan bontották ki és mutatták szüleiknek, hogy mit kaptak.

Ezután mi is kaptunk meglepetést, a gyerekek énekkel és verssel készültek és az igazi ajándékot tőlük kaptuk. Minden itt dolgozó kollégának rajzoltak és boldogan adták át. Együtt játszottunk kollégák, szülők és gyerekek.

(Bollók Tünde)

Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület

Események

Farsang 2011 » Mikulás 2012 » Karácsony 2012 » Cirkuszban jártunk 2013 » Mikulás 2013 »

Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület

Hogyan segíthetünk?

Ha bármi kérdése vagy kérése lenne, segítséget vagy tanácsot szeretne kérni, igénybe kívánja venni valamelyik szolgáltatásunkat, önkéntesként vagy támogatóként segíteni szeretné munkánkat, keressen bennünket, küldjön egy levelet, faxot vagy egy e-mailt, vagy hívjon bennünket!

Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület
Hogyan segíthetünk?

További információ:

Gyakran Ismételt Kérdések »

Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány
(06 23 545 668 )

info@sorsunk-jovonk.hu »

Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület

Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület

Sorsunk és Jövőnk Hírlevél

Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület Hírlevél a krízishelyzetben lévő családok támogatása témában.





Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület

English Magyar