Egy zsáknyi szeretet - CIB szeretetzsák

Sorsunk és Jövőnk Hírlevél

Egy zsáknyi szeretet - CIB szeretetzsákA jótékonyságnak, adományozásnak komoly hagyománya van a CIB-es kultúrában, ezt erősíti a nagykövetek jótékonysági akciója, amelyet 2013 áprilisában indítottak útra.

A meglévő önkéntes kezdeményezések kiegészítéseként egy új, gyermeknapi adománygyűjtést szervezett a Jótékonyság szívügycsapat „CIB szeretetzsák” néven, amelynek célja a nélkülöző gyermekek segítése volt egy olyan időszakban, amikor a nagy, országos adománygyűjtő akciók még vagy már nem érhetőek el.

A gyűjtés május második hetében a központban és a fiókhálózatban valósult meg: Budapesten közel 50, vidéken pedig 25 nagy zsáknyi ajándék, többek között könyvek, plüssállatok, irodaszerek és társasjátékok gyűltek össze.

A befogadó alapítványokat belső pályázat útján választottuk ki, különböző belső szakterületek bevonásával. Kizárólag olyan non-profit szervezetek pályázhattak, akik állami gondozott gyermekek és családok életének segítése céljából működnek.

A Spirit nagykövetek közvetlenül a gyermekeknek adták át az ajándékokat. Elsőként a Pest megyei Sorsunk és Jővönk Kiemelten Közhasznú Alapítvány vehette át az ajándékcsomagokat.

A gyűjtés május második hetében a központban és a fiókhálózatban valósult meg: Budapesten közel 50, vidéken pedig 25 nagy zsáknyi ajándék, többek között könyvek, plüssállatok, irodaszerek és társasjátékok gyűltek össze.A befogadó alapítványokat belső pályázat útján választottuk ki, különböző belső szakterületek bevonásával.A Spirit nagykövetek közvetlenül a gyermekeknek adták át az ajándékokat.Leírhatatlan élmény volt az örömtől csillogó kicsiknak átadni a sok-sok ajándékot!

„Leírhatatlan élmény volt az örömtől csillogó kicsiknak átadni a sok-sok ajándékot! Ami nekünk csak pár apróság, nekik egy zsáknyi boldogság. Újra bebizonyosodott, hogy egy szociálisan érzékeny, tenni tudó közösségben dolgozunk, és erre igazán büszkék lehetünk. A magam és a szívügy csapatom nevében szeretném köszönetemet kifejezni minden adakozó munkatársunknak, a szervezetekkel kapcsolatot tartó kollégáknak, a Spirit nagyköveti csapat szponzorainak és minden nagykövetnek, akik segítettek nekünk a szervezésben és lebonyolításban.”

(Szabó Maya a Jótékonyság szívügy-csapat nevében)

Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány

Hogyan segíthetünk?

Ha bármi kérdése vagy kérése lenne, segítséget vagy tanácsot szeretne kérni, igénybe kívánja venni valamelyik szolgáltatásunkat, önkéntesként vagy támogatóként segíteni szeretné munkánkat, keressen bennünket, küldjön egy levelet, faxot vagy egy e-mailt, vagy hívjon bennünket!

Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány
Hogyan segíthetünk?

További információ:

Gyakran Ismételt Kérdések »

Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány
(06 23 545 668 )

info@sorsunk-jovonk.hu »

Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány

Hírlevelek

CIB szeretetzsák »
Lelki terror vagy szerelem » Karácsony és remélhetően nem a szeretet után... » Karitatív munka »
Not without my son » Búcsú könnyek nélkül… » 2nd World Conference of Women's Shelters »
Húsvét a Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület otthonaiban » Gyermekjóléti jelzőrendszer tanácskozás »
Avon a „Nőkért az erőszak ellen” » Rendőri szemléletváltás a családon belüli erőszakról »
Mit tegyünk, ha elájul, fuldoklik, vérzik? » Művészetekkel a magabiztosságért és önérvényesítésért » „November 25” a világ Egy napja » Beköszöntő szám »

Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány

Sorsunk és Jövőnk Hírlevél

Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány Hírlevél a krízishelyzetben lévő családok támogatása témában.





Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány

English Magyar