Búcsú könnyek nélkül…

Sorsunk és Jövőnk Hírlevél

Urbán Erika Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány elnökeTizenhárom évvel ezelőtt megszületett egy álom, amely arról szólt,hogy emberek sorsát jobb irányba lehet fordítani, sok-sok munkával, professzionális szakemberekkel. Számtalan emberi sors és történet játszódott le a szemünk előtt és nem csak a nálunk lakó családoké, hanem a kollégáké is. Örömök, szomorúságok, egy-egy szakember akiket nagyon sajnáltunk, ha meg kellett válnunk tőlük, mert elkötelezett, remek segítők voltak, a csapatunk tagjai. Mindig nagyon nehéz volt a fenntartása az intézményeknek a civileket, a gazdasági nehézségek többszörösen sújtják, de a kollégáknak is - a lehetőségek szerinti - biztos hátteret kell biztosítani, amely az utóbbi időben egyre küzdelmesebbnek tűnik.

Hihetetlenül sikeres segítő munka a miénk, látni a családokat akik egyről a kettőre jutnak és ennek mi is a részesei lehetünk. A nehéz sorsú, gyakran nehezen kezelhető családok, akik már belefáradtak a küzdésbe mégis inkább erőt adnak, hogy még jobban kell csinálnunk, mert ez az igazi kihívás számunkra. Ők feltöltenek, erőt adnak, de mit kezdjek azokkal, akik segítők, de a szociális érzékenységüket - ha van - pillanatok alatt háttérbe szorítja a sértettség, majd az ezt követő rosszindulat. Nem látnak át saját korlátaikon amit a kialakított sérelmeken keresztül generálnak. Tudom emberek ők is, tudom nem könnyű ma talpon maradni, tudom, hogy az ember nagyon szubjektív tud lenni, de mindezért megpróbálni mindenáron ártani. Ezt nem értem és sohasem fogom megérteni. Mindig csodáltam azokat az embereket, akik egész életüket másokra áldozzák. Különleges erőt kaptak és nehéz feladatot az élettől. De mit lehet kezdeni azzal a helyzettel, amikor valakik szociális segítőknek tartva magukat, bosszúállásban keresik az örömüket, le akarnak tiporni másokat, azért mert saját sérelmüket úgy ítélik meg, hogy pusztuljon minden, ami az útjukban állt.

Mit tehetek? - tettem fel a kérdést magamban és úgy döntöttem okulásként leírom azt amelyet most nem kellene megtennem, ha rendszeresen figyelmeztetőket és fegyelmiket osztottam volna azoknak, akik ezt többszörösen megérdemelték. Nagyon sok kolléga jön és elmondja az előző munkahelyén történt atrocitásokat amelyek őt érték. Nem szeretek ilyen történeteket hallgatni, nem egy jelentkező esett ki ezért, persze van aki felvettem, mert bíztam benne és reméltem, hogy más a környezet más szervezet jól alakulhat.

Búcsú könnyek nélkül…Az apró lényegtelen dolgokat figyelmen kívül hagyva, első fontos tapasztalat: Évekkel ezelőtt egy kolléga nagyon hamar. Szerencsére még a próbaidő alatt megmutatta hogyan lehet szétrombolni pillanatok alatt egy csapatot. Miután békésen elváltunk, egy másik szervezethez került, ahol még a keresztvizet is lemosta rólunk. Az intézményvezető egy találkozáskor úgy nézett rám, hogy szerencsére nem tudott a szemeivel nyilat kilőni rám, de azért megkérdezte mi a véleményem az adott kollégáról. A válaszom az volt, hogy „majd megismerik egymást, mi nem tudtunk jól együttműködni”. Körülbelül egy év múlva ez az intézményvezető felhívott, hogy mit kezdjen az adott kollégával, mert most kezdődik a bírósági perük.

Második fontos tapasztalat: szociális munkás végzettségű kolléga, aki úgy gondolta, hogy napi nem túl sok munka is megerőltető, mindennap miután a váltó kolléga félórával előbb megérkezett, úgy gondolta részéről a munka befejeződött, nincs értelme maradni. (hiba a részemről, mert itt kellett volna először fegyelmit adnom) Többszöri szóbeli figyelmeztetés után is ezt a megoldást szerette. Mégsem ez lett az elválásunk oka, hanem, hogy egy kisfiú kezébe mérget adott, amelyet üvegekbe helyezett diókra öntetett, hogy az ősszel beszemtelenkedő egereket megmérgezzék. Több üveget a gyermekjátszó sarkaiban elhelyeztetett, ahová a kisgyermekek is odafértek. Az üveges megoldást nem ő találta ki, eredetileg egy darab üveg volt dióbéllel, hogy utána egy mezőn szabadon engedhessük a betolakodót. A mérgezett több üveg saját ötlet volt, anélkül, hogy a kollégák tudták volna, miközben hétvégén gyermekprogramok voltak. Pár nappal később a kisfiútól értesültünk a veszélyes csapdákról. Ezek után elváltunk, minden következmény nélkül, közös megegyezéssel. Ő megtette, amiről úgy gondolta, helyes és a sértettségét enyhíteni fogja, feljelentette a szervezetünket.

Harmadik fontos tapasztalat: Több éve nálunk dolgozó éjszakás kolléganő, aki mindig nagyon sajátosan gondolkodott a családokról és a gondozási folyamatról a csapatunk tagja volt. Sokszor panaszkodtak rá a kollégák, de mindig tompítani próbáltuk a helyzetet. Búcsú könnyek nélkül…Egy kollégánkat másik intézményünkbe helyeztem (neki is jobb volt a lakhelye miatt), mert ez a kolléganőnk folyamatosan piszkálta, sértegette. (hiba a részemről, minimum, írásban figyelmeztetnem kellett volna). A kolléganő hétvégi műszakja alatt bevitte a vasalatlan ruháját, gondolván ráér ő ott arra, majd a mosatlan szennyese is bekerült, úgy hogy a szárító állványt ő foglalta el a lakóink helyett. (ez már azért sok volt, szóban megbeszéltük, de nem írtam le, nagy hiba volt a részemről). A családokkal többször egyeztetni kellett, mert panaszkodtak az éjszakás kolléganő lekezelő stílusára. (megbeszélés, megbeszélés, semmi fegyelmi. Nagy hiba volt a részemről!) Mi volt a fejemben? Szegény egyedül neveli 14 év alatti gyermekét és már nem is fiatal. (nagyon nagy hiba volt a részemről!). Végül úgy döntött felmond, gondolom érezte, hogy a kollégái elég nehezen viselik el állandóan elégedetlenkedő, rossz hangulatot sugárzó személyiségét. Közös megegyezés, részemről, természetesen és többszörös feljelentés részéről, természetesen.

Negyedik fontos tapasztalat: az a kolléganő, aki hatalmas „bátorsággal”, vagy ahogyan valaki kommentálta „tökös lányként” világgá kürtölte vélt és valós sérelmeit, elindította bennem azt, hogy minden esetet, amely megtörténik leírom a honlapunkon, hogy üzenhessek azoknak a munkáltatóknak akik ezekkel és hasonló emberekkel összetalálkoznak, hogy nincsenek egyedül. A nagyon elszánt szociális munkás lányt egy-két éves telefon ügyintézős múlttal, szakmai tapasztalat nélkül vettem fel, pótfelvételesként, mert sajnos az újonnan felvett kolléganő súlyosan megbetegedett. A leírt kifogásai arról szólnak, hogy káoszba érkezett, természetesen ezt azonnal felmérte. A karácsonyi ügyeletért szabadnapokat kapott, amelyet elfelejtett leírni. Mint teljesen elkötelezett szociális szakember hajnalban kelt, csak az maradt ki ismét, hogy a lakhelyét magánügye miatt távolabbra helyezte, ezért kellett olyan sokat utaznia. Az elnyert pályázattal kapcsolatos kifogásában elvárásokról beszélt, amely igaz. Búcsú könnyek nélkül…Egy UNIÓ-s pályázatnál nagyon szigorú elvárások vannak, a kifizetés csak így működhet. Szerződést kötni kollégákkal pedig akkor, amikor minden szempontnak megfeleltünk és az irányító hatóság azt jóváhagyta. Tényleg nagyon durva sértés volt azt mondani, hogy nézd a jó oldalát is, hogy később kapsz pénzt, hogy a családoknak hihetetlen sokat segítünk és szakmailag is minden foglalkozás ad a szakembernek valamit. Ezt persze csak egy valóban szociálisan érzékeny segítő értheti meg. Milyen könnyű út, utána sarat dobálni, miközben a szervezetünknél eltöltött időszak alatt egy konfrontálódás sem történt, egyetlen kifogást sem emelt semmi ellen. Ez tehát a bátor hőstett? Igen, igaz a kifogások között az alacsony kereset és az a nehézség, amit ez a szociális munkásoknak jelent, de általában ők, „húzzák az igát”. Akik nem, azok, elmennek, mert a valósnak vélt sérelmek indokolttá teszik ezt. Az irományt amelyre hivatkozom az általam leírtakban, nagyon szívesen elküldöm annak aki kéri, mert már a míves stílusa miatt is érdemes elolvasni.

A leírtakat teljes felelősséggel vállalom és segítek a munkáltatóknak megosztani az ennél részletesebb tapasztalataimat, akár a fenti kollégákat is figyelembe véve. A jövőben, ha hasonló eseteket kellene megélnem, amely a lakóink és kollégáim, összességében 170 ember biztonságát, presztízsét veszélyezteti, minden esetben le fogom, akár nagyobb részletességgel is írni.

A címben szereplő búcsú, ezektől az emberektől és búcsú attól az önmagamtól, aki, mindig az adott problémás kolléga szociális és a munkavállalásban továbblépési lehetőségét vette figyelembe, arra gondolva, hogy másutt még megtalálhatja a helyét, de ebben már nem vagyok biztos.

(Urbán Erika Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány elnöke)

Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány

Hogyan segíthetünk?

Ha bármi kérdése vagy kérése lenne, segítséget vagy tanácsot szeretne kérni, igénybe kívánja venni valamelyik szolgáltatásunkat, önkéntesként vagy támogatóként segíteni szeretné munkánkat, keressen bennünket, küldjön egy levelet, faxot vagy egy e-mailt, vagy hívjon bennünket!

Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány
Hogyan segíthetünk?

További információ:

Gyakran Ismételt Kérdések »

Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány
(06 23 545 668 )

info@sorsunk-jovonk.hu »

Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány

Hírlevelek

CIB szeretetzsák »
Lelki terror vagy szerelem » Karácsony és remélhetően nem a szeretet után... » Karitatív munka »
Not without my son » Búcsú könnyek nélkül… » 2nd World Conference of Women's Shelters »
Húsvét a Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület otthonaiban » Gyermekjóléti jelzőrendszer tanácskozás »
Avon a „Nőkért az erőszak ellen” » Rendőri szemléletváltás a családon belüli erőszakról »
Mit tegyünk, ha elájul, fuldoklik, vérzik? » Művészetekkel a magabiztosságért és önérvényesítésért » „November 25” a világ Egy napja » Beköszöntő szám »

Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány

Sorsunk és Jövőnk Hírlevél

Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány Hírlevél a krízishelyzetben lévő családok támogatása témában.





Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány

English Magyar