Idős ellátás

Idős otthon a szüleinknek…

Idősgondozás - Gyöngykagyló gondozóházAz életünk átszalad felettünk, átélve a sorsfordító pillanatokat, amikor felnövünk, összeházasodunk, bővül a család a gyerekekkel és az ő nagy pillanataikkal az óvodakezdéssel, majd az iskola, ballagás és azt látjuk ők is már felnőttek. Közben észre sem vesszük, hogy a felnövő gyermekeink mellett a szüleink egyre többször kérnek segítséget, mert már fáradtak a vásárlástól, nem tudnak eligazodni a hivatalokban és a számítógéptől, - amely megkönnyíthetné az életüket - egy világ választja el őket. Az évek múlásával lassan ismét szülőkké válunk, a szüleink anyjává és apjává. Előfordul, hogy ők a legegyszerűbb dolgokat is bonyolultnak látják és aztán jön a legnehezebb, amikor a betegségek eluralkodnak egy idős szervezeten.

Egyszer csak ott vagyunk a munkánkkal a felnőtt gyermekeink problémáival és az idős „gyermekké vált” szüleinkkel, akiknek a múltbéli gondoskodása ott van minden zsigerünkben, a szívünkben, amikor betegek voltunk gyerekként és akkor ők éjszakáztak, lázat csillapítottak és ölelésükkel enyhítettek a félelmeinken. A szüleink, akik a biztonságot adták, elgyengülnek és mi jelentjük számukra azt amit valamikor mi tőlük kaptunk. Jó lenne visszaadni mindent, otthont, nyugalmat és azt, hogy minden percben számíthatnak ránk, mert ott vagyunk mellettük a nap bármely szakaszában. A lassan elfáradó idős ember ennél még többet kell, hogy kérjen, mert nem tud mit tenni, egyre inkább kiszolgáltatottá válik a koránál, egészségi állapotánál fogva. Egy súlyos betegség utáni lábadozás már minden perces segítséget igényel a nap 24 órájában. A gyermeki szeretet gyötrő kínná válik, mert tehetetlenség lesz az idővel való versenyfutás. A munkahely megőrzése, a családi feladatok lehetetlenné teszik az idős szülő percre pontos ellátását.

Idős otthon a szüleinknekTalán az egyik legnehezebb döntés az, hogy szeretteinket, akik valamikor rólunk gondoskodtak másokra, idegenekre bízzuk. Olyan ez, mintha kitennénk a szerető, óvó közegünkből, beismerve a nemtörődömségünket.

Az egyik legnagyobb dilemma, hogy megtegyük-e azt, hogy szüleinket egy idős otthonba helyezzük, félve a lelkiismeretünktől és attól, hogy ezt megtegyük és, hoogy ettől jó emberek, „gyerekek” maradunk-e. A lelkiismereti vívódást csak az oldhatja fel, ha beismerjük, hogy nem tudunk mást tenni és azért döntünk így, mert biztosak vagyunk abban, hogy ezzel a megoldással egy kényszerű gondoskodást váltunk ki, amelyre mi maguk képtelenek vagyunk. A szeretetből fakadó gondozás „elveszti a türelmét” ha más problémák legyűrhetetlenné válnak, elveszik a munkahely, ha nem jut idő a gyerekeinkre, a társunkra, ha nincs többé szabadság. A feszültség türelmetlenné tesz és az idős szülők felé irányul, akik amúgy is elesettek, betegek és végtelen nyugalomra vágynak. Az idős otthon egy „kapaszkodó” az egész családnak, amelyet jól kell kiválasztani. Magunkat kell elképzelni abba a környezetbe, azoknak az ápolóknak a gondoskodásába, akikkel találkozunk. Akkor és csak akkor szabad idős szüleinket az ő gondozásukra bízni, ha mi magunk is el tudnánk ezt a helyet, körülményt fogadni.

Idős otthon a szüleinknekAz idősek ellátása nehéz és szép feladat, mert későbbi önmagunkkal való találkozást jelenti, azt akikké mi is válni fogunk. Az idős emberek látványa az általuk megélt bölcsességet, az életükben szerzett összes tapasztalatot jelentik. A szerelmeket, a küzdelmeket és sok-sok vívódást, amelyeket a ráncaikban hordanak. Az idős kor az életünk egy jövendő szelete, amelyet széppé lehet és kell varázsolni. Nehéz, mert ebben a korban már elfogytak a célok. A pihenés, ha túl sok, akkor fárasztó tud lenni. Nem szabad engedni, hogy a betegség és az évek győzedelmeskedjenek. Egy idős emberekből álló közösség építő jellegű lehet, mert segíteni tudnak és érteni tudják egymást. A bennünk levő „gyermeki félelmet” ez kell, hogy feloldja, ha az idős szülő elhelyezése mellett döntünk. A szeretetünk és a gondoskodásunk ettől nem lesz kevesebb. A nyugodtan és pihenten együtt töltött idő lehet, hogy rövidebb, de sokkal értékesebb a kötelezettségszerű ápolásnál.

A döntés nehéz, de a valósággal történő szembenézés segítség lehet. Mérlegelés kérdése, hogy mi magunk vagy egy szakszerű segítség tud e nyugalmat adni szeretteinknek.

Urbán Erika

Idősgondozás - Gyöngykagyló gondozóház

Idősgondozás - Gyöngykagyló gondozóház

Idősgondozás - Idős ellátás

Gyöngykagyló gondozóház » Idős ellátás » Élet az Otthonban »

Idősgondozás - Gyöngykagyló gondozóház

Így kell bánni a szüleinkkel, amikor megöregednek

Egy videó arról a türelemről, ami a legfontosabb az életben. Mindenki megöregszik egyszer, akkor pedig úgy kell rá figyelni, mint addig soha. Ez a gyerek dolga.

Idősgondozás - Gyöngykagyló gondozóház

Gyöngykagyló gondozóház

Előzetes jelentkezés

Érdeklődése esetén, - tekintettel a nagyarányú érdeklődésre - előzetes regisztrációt fogadunk el.

Gyöngykagyló gondozóház
Előzetes jelentkezés

További információ:

info@sorsunk-jovonk.hu »

Idősgondozás - Gyöngykagyló gondozóház

Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület

Sorsunk és Jövőnk Hírlevél

Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület Hírlevél a krízishelyzetben lévő családok támogatása témában.





Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület

English Magyar