A lelki terrorról objektíven

Bálint Vera

Statisztika:


Egy héten három halott, aki valamelyik hozzátartozója miatt veszti el életét.
Egy héten egy gyermek, aki erőszak áldozatává válik.
Egy héten egy halott, akit élettársa öl meg.
Egy év alatt 15 gyilkos lesz öngyilkos.
Egy év alatt 20 nő válik gyilkossá.
Egy év alatt 41 női áldozat.
Mint a géppuskaropogás.
Záporoznak a golyók.
Célba találnak?

Történelem

Rubens: Leukipposz lányainak elrablásaA ma erőszak alatt sínylődő nőnek csak sovány vigasz lehet, hogy ókori társának még rosszabb volt a sora. Élvezeti forrássá vagy hasznavehető háztartási eszközzé silányult teremtmény volt csupán, magatehetetlenül, önállótlanul, emberi méltóság nélkül. S noha Jézus tanításai sokat javítottak állapotán, a „sötét középkor” nevéhez méltóan alázta meg őket újra. A középkor hasonlatos az arab világhoz: a nők sajátos helyzetéről mindenki hallott már rémtörténeteket. De talán kevésbé ismert az az ambivalencia, ami szintén jellemzője ennek a különös, kifordított világnak: a nők lefátyolozottan suhannak az utcán, miközben a kirakatok tömegével kínálják az erotikus fehérneműket. Nos, a középkor ehhez fogható kétszínű világában talán nem is olyan meglepő, hogy a feleségek testi fenyítése nemhogy megengedett volt, de a pontosság kedvéért azt is megszabták, hány ütés jár ezért vagy azért a mulasztásért. Ez a kis házi „rendcsinálás” jól illeszkedett a kor egyéb mulatságai, így például a közkedvelt nyilvános kivégzések közé. A francia forradalom is maximum csak politikailag győzedelmeskedett, az asszonyoknak továbbra is „hallgass” volt a neve, hisz „az egyenlőségért folyó harcban csak aláássák az apa hatalmát”, veszélyeztetve ezzel a családi tűzhely nyugalmát.

Szóval jöttek-mentek a századok, de túl nagy előretörés nem történt a nőhelyzet frontján. Mígnem az Újvilág megszült egy figyelemreméltó törvényt. 1890-ben határozat tiltja meg a feleség elleni erőszakot. Ez már haladás! Igaz, csak a házastársi viszonyban élők hivatkozhattak erre a szabályra, de még ezzel az apró hiányossággal együtt is hétmérföldes lépés ez az emancipáció rögös útján. Lassan kezdett kitágulni a nők világa, megnyíltak előttük új lehetőségek, addig csak férfiaknak fenntartott területekre is eljuthattak. Ez eddig rendben is volna.

De mi van az erőszakkal?

Erőszak

ErőszakIgazából csak az utóbbi években került újból napirendre a kérdés, a világ hívta életre. Ez a bizonyos világ, amit mi jól ismerünk. Amitől annyian irtózunk. Amit olyan sokan szapulunk. A véres híradókkal, az erőszakos játékokkal, a durva mesékkel. Milyen lenne hát mikroéletünk, ha a makro ilyen? Az analógiák törvényszerűsége itt is hat. Kérdés most már csak az, hogy a szűkebb közegből haladjunk a szélesebb felé, vagy fordítva: javítsunk a világ sorsán, hogy javulhasson a sajátunk? Esetleg lehetne párhuzamosan is felépíteni valami hathatós stratégiát? Ebből a szempontból kétségtelenül igaza van Bárándy Péter volt igazságügy-miniszter vitatott mondatának: „A családon belüli erőszak sem más, mint a családon kívüli.”

Delgado óta tudjuk, hogy az agresszív viselkedésért az agynak olyan területei felelősek, amikről - legalábbis nevük után - semmiképp sem tételeznénk fel ilyesmit. A kifejezetten játékos gyrus cinguli és a nem kevésbé dallamos amygdala hangzásuk után inkább lehetnének zenei szakszavak, mint az erőszakhoz fűzhető fogalmak. Akárhogy is van, testünknek ezen a részein állnak csatasorba nap mint nap a vádaskodások, sértések, kitörések és az ehhez hasonlók elszánt katonái. Innen indulnak bevetésre, hogy eleget tegyenek a bennük kódolt dicstelen küldetésnek.

Az emberek társadalmát szokás az állatok világával párhuzamba vonni. Nem tagadható, hogy náluk is létezik erőszak, néha egészen meglepő és döbbenetes formában. De ahogy Konrad Lorenz megjegyezte: „„a ragadozók zsákmányszerzése nem agresszió. Az oroszlán agresszióját éppúgy provokálja egy bivaly, mint az enyémet egy étvágygerjesztő csirkecomb… Az állatok igen ritkán ölik meg fajtatársaikat a megadást jelző pózok miatt.”

Azt nem kell külön ecsetelni, hogy az emberek nem annyira kényesek ebből a szempontból. Az öldöklés mindennapos tetteinkké vált, a hétköznapok monotonitásának ketyegése csupán. Már csak akkor kapnánk fel a fejünket, ha egy napon nem tudósítanának róla. Az sem igazán biztató, amit Bandura kísérletei igazolnak: a tanult minta cselekvést motiváló modell lesz a fejlődő személyiség számára, és az eredmény szempontjából teljesen mellékes, hogy élő (szülők, környezet) vagy holt anyag (film, mese) szolgál alapul.

Az mindenesetre vitathatatlan, hogy létező probléma, terjedő járvány, amit orvosolni kellene. Egyre sürgetőbb feladat egy használható segélyterv és megvalósítása.

A híres Amszterdami Szerződés (1997) » kimondja, hogy „a férfiak és a nők közötti egyenlőség megteremtése az Európai Unió egyik alapcélkitűzése.” De ez még messze van a konkrét problémától. A portugál elnökség már közelebb jutott az ominózus kérdéshez: „…vállalják annak a kötelességét, hogy jogi, adminisztratív és egyéb intézkedések meghozatalával harcba szállnak az erőszak minden formájával.” Persze, nem ezért kell nekünk is tenni valamit „a gyötrelem ellen.” Hanem azért, mert égető realitás. Az erőszak. S még mindig csak a fizikai oldaláról beszéltünk.

A lelki erőszakról

A lelki erőszakErre a kifejezésre sokan csak legyintenek. Ugyan, melyik családban ne lenne egy kis kanálcsörgés, melyikben ne ütné fel a fejét néhanapján az indulat? Akik nem veszik komolyan a lelki terror tényét, azok vagy nem ismerik, nincsenek tisztában fogalmával, vagy érdektelenek a témában. Mielőtt bárki is bagatellizálná a problémát, nem árt emlékeztetni: a pszichológia ismeri, használja, és kutatása tárgyává teszi a verbális agresszió fogalmát. Életünknek egy olyan vidéke ez, aminél ingoványosabb nem túl sok létezik, s amely feltárására még számos expedíciót kell indítani. Nagyon széles skálán mozog, elmosódottak határai és a hatósugarai, számtalan kritérium tartozik hozzá, rengeteg megnyilvánulása van, olyan szerteágazó, mint a tenyérben futkosó bőrredők.

A viszonylagos megközelítés érdekében azért álljon itt egy definíció: „alapvető érzelmi igények és szükségletek megtagadása, barátoktól, munkától, családtól, kedvenc foglalatosságoktól való elszigetelés vagy eltiltás, féltékenység, a nő önbizalmának módszeres lerombolása, elzárkózás a problémák közös megbeszélésétől, a nő állandó hibáztatása, értéktárgyainak összetörése, tárgyak dobálása, csapkodása, fegyverrel való fenyegetőzés, félelmet keltő viselkedés, támadó faggatózás, életveszélyes, ijesztő autóvezetés, telefon és egyéb kommunikációs csatornák lezárása, telefonon való állandó ellenőrzés, a nő zsebeinek átkutatása.”

Ez a lista a teljesség igénye nélkül készült, de mindenképpen alkalmas arra, hogy nagyjából körvonalazódjon a lelki terror szemantikai köre. Változatos formákban nyilvánul meg, de akad egy közös jellemzője valamennyinek: a másik tárgyként való kezelése. Egy tárgyba bele lehet rúgni, át lehet rajta nézni, zsebre lehet dugni, vagy kilógatni az ablakon, kényünk-kedvünk szerint. De akik a lelki terror eszközeivel élnek, elfelejtik, vagy meg sem tanulták, hogy partnerük egy ember, érzésekkel és tudattal, akivel szemben a tulajdonosi szemléletet szegre kéne akasztani, mert máskülönben a kapcsolat kerül akasztófára. Az már el sem várható ezektől az emberektől, hogy ismerjék Shirley Strum roppant tanulságos kísérleteit: kutatásai alapján egyértelműen beigazolódott, hogy „minél magasabb rangú és agresszívabb egy hím olíva pávián, annál kevésbé párosodnak vele a nőstények.”

Azért ne legyünk egyoldalúak. Nem minden férfi goromba és nem mindig a nő az áldozat. Ilyet állítani a dolgok sematizálása, vagy csúnyábban: hazugság lenne. Tamási Erzsébet megfigyelései szerint a középosztálybeli értelmiségi férfiak között van a legtöbb fizikailag bántalmazott férfi. De az is biztos, hogy ez az a bizonyos kivétel, ami erősíti a szabályt. Noha számbeli adatok nem állnak rendelkezésemre, annyi talán mindenki számára elhihető tény, hogy a nők vannak többen. Mármint bántalmazott félként.

Van számukra segítség?

Van számukra segítség?Segítség. Ez a szó gyakran elhangozhat a családi perpatvarok drámai végkifejletében. Abban a helyzetben azonban csak egy sajnálatosan költői kiáltásként remegtetheti meg a teret. Pusztába kiáltott szó. A semmibe üvöltve, senkihez intézve.

A törvénykezés és a jogalkotás terén gyakran érzi úgy az ember, hogy olyan rendeletek születnek, amelyeknek semmi köze a valósághoz. Mintha olyan ember írna a színekről, aki születése óta vak. Mintha a zenéről írna esszét olyan, aki sohasem hallott hangokat. Érdemes hát olyan emberekhez fordulni, akik átéltek lelki terrorhoz fogható életszituációkat. Ők biztos komoly készlettel rendelkeznek a hiányokból. Mert az már biztos, hogy hiányzik egy védőháló, ami az erőszakosságoktól kizuhanó testeket biztonsággal felfogná.

Szükség lenne egy olyan szervezetre, amely megvalósítaná, vagy legalábbis megkönnyítené a személyi védelmet.

Szükség lenne olyan szervezetre is, amely a mindennapos nehézségeken könnyítene: önkéntesekből álló, karitatív jellegű hálózat, amely besegítene pl. gyermekfelügyelettel, lelki tanácsadással, vagy egyszerűen csak jelenléttel.

Szükség lenne megszervezni az anyagi támogatás, a szociális segélyek erre a speciális helyzetre alkalmazható rendszerét.

Szükség lenne nyitott fülekre és szívekre, azoknak a képességeknek a felélesztésére, amelyek satnyulni látszanak a modern társadalmak izomsorvadásos szervezetében: segítőkészség, részvét, önzetlen szeretet.

Minden út az első lépéssel kezdődik - hangzik a bölcsesség. Ezen már túl vagyunk. A következő lépés már messzebbre vihet. Messzebbre az erőszaktól és közelebb a békéhez.

Bálint Vera: A lelki terrorról objektíven

Simek Kitti: Rettegés és erőszak - otthonA cikk megírása után került kezembe Simek Kitti könyve (Rettegés és erőszak otthon). Meg sem kell jelölnöm, kiről van szó. Neve szimbólummá vált, de akár köznevesülhet is, mint Molnár Ferenc Nemecsekéé, és akkor zászlónkra tűzhetjük a szent jelszót: mentsük meg a simekkittiket, amíg nem késő. Ő éppen arról beszél, amiről magam is írtam ebben a cikkben. A szakavatottság szomorú biztonságával sorolja a teendőket:

Bálint Vera

Bálint Vera: A lelki terrorról objektíven

Bálint VeraBálint Vera újságíró, grafológus, középiskolai tanár.

Debrecenben él és dolgozik, s ugyanott, a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-történelem szakán végzett 1984-ben, majd egy évtizedre rá grafológiai diplomát is szerzett. Volt könyvtáros, magyartanár, távoktató, napközis nevelő, grafológus. A Bálint György Újságíró Akadémia debreceni tagozatát 2007-ben fejezte be. Főként az irodalom (olvasás, mozi, színház) és a jóga érdekli.

Ars poeticáját Szepes Máriától kölcsönözte: A világon legfontosabb dolog segíteni, és csak aki kérdez, annak válaszolni.

Bálint Vera: A lelki terrorról objektíven

Hogyan segíthetünk?

Ha bármi kérdése vagy kérése lenne, segítséget vagy tanácsot szeretne kérni, igénybe kívánja venni valamelyik szolgáltatásunkat, önkéntesként vagy támogatóként segíteni szeretné munkánkat, keressen bennünket, küldjön egy levelet, faxot vagy egy e-mailt, vagy hívjon bennünket!

Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület
Hogyan segíthetünk?

További információ:

Gyakran Ismételt Kérdések »

Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány
(06 23 545 668 )

info@sorsunk-jovonk.hu »

Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület

Kitti

Rettegés és erőszak - otthon

Simek Kitti, Morvai Krisztina

Simek Kitti, Morvai Krisztina: Kitti, Rettegés és erőszak - otthon„Kitti tragédiája az Isten háta mögött történt, egy kis faluban. Nem volt ott senki, aki egy embertelen kínokat kiálló kislány és családja mellé állt volna. Hogy történhetett ez meg?

Ebben a törékeny kis kötetben Kitti maga mondja el nekünk.

Előtte azzal áltattam magam: ez az én családomban, vagy másokban, amelyeket ismerek, nem történhet meg. Kitti történetét olvasva nem marad hely az önáltatásra.

Megtörténhet bárkivel.

Egy tizenéves kislány, akit megfosztottak a gyerekkorától, az emberi méltóságától, akit nem kímélt sem a saját nevelőapja, sem a környezete, sem az igazságszolgáltatás, megindító bölcsességgel, önmagát sem kímélve vall szenvedéseiről.

A családon belüli erőszak jelensége nem statisztika, nem mítosz és nem lehet többé magánügy.

Kitti vallomása azzal szembesít, hogy a családon belüli erőszak ellenében nem vagyunk tehetetlenek. Az áldozatok itt élnek, közöttünk: felismerhetőek.”

(Rácz Zsuzsa, Az Állítsátok meg Terézanyut! című könyv szerzője)

Simek Kitti, Morvai Krisztina: Kitti, Rettegés és erőszak - otthon »

Simek Kitti, Morvai Krisztina: Kitti, Rettegés és erőszak - otthon

Családon belüli erőszak

Érzelmi erőszak teszt »

Most akkor engem a férjem bántalmaz? » Egy ágyban a gyilkosommal »
Miért maradok az erőszakos férjem mellett » Tűzpiros álomautó »
Bálint Vera: A lelki terror háromszor hét oka » A lelki terrorról objektíven »
Bálint Vera: Szóhorror » Bálint Vera: Fekete »
Shelter-ház az életveszélyből menekülőknek » Te az enyém vagy, azt csinálok veled, amit akarok! »
Urbán Erika: Vallomás a bűnről és a bűnben maradásról » Urbán Erika: Megszólal az áldozat »
Rendőri szemléletváltás a családon belüli erőszakról »

Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület

Sorsunk és Jövőnk Hírlevél

Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület Hírlevél a krízishelyzetben lévő családok támogatása témában.





Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület

English Magyar