Miért maradok az erőszakos férjem mellett?

Családon belüli erőszak

Miért maradok az erőszakos férjem mellett?Vannak olyan szerencsés emberek, akik teljesen normális párkapcsolatban élnek. Néha egy kis unaloműző civakodás, néha egy kis potenciál fokozó mosolyszünet, és kész. Összességében jól megvannak. Nem panaszkodnak, mert nincs is panaszra okuk. De azt egyáltalán nem értik, hogy miért marad meg valaki egy partner oldalán, aki agresszív és kiszámíthatatlan. Na, én aztán ezt biztosan nem hagynám!- mondogatják. Biztos?

Erőszakkerék

Nem állíthatnám, hogy felhőtlen volt a gyerekkorom. Apám már akkor elhúzta a belét, amikor anyám terhes lett. Azóta se láttam, persze, nem is érdekel, dögöljön meg ott, ahol van. Anyám viszont olyanfajta nő, aki csak akkor érzi, hogy valaki, ha van az oldalán egy férfinak csúfolt förmedvény. Ezért folyamatosan, válogatás nélkül cserélgette a hapsijait. Így aztán, igaz, hogy nem volt apám, viszont volt egy tucat nevelőapám. A nagy számok törvénye alapján kaptam hideget-meleget: olyat is, akit gyűlöltem, de olyat is, akit én jobban megsirattam, mint anyám.

Az egyik, legborzalmasabb, egy erőszakos állat volt. Állandóan pofozkodott, a legapróbb dolgokért is, egész nap zengett a ház a káromkodásaitól, és bűzlött a szoba alkoholgőzös leheletétől. Gyerekkoromban mindig arra gondoltam, hogy pontosan ilyen lehet az ördög. Volt egy rongyos meséskönyvem, amit még nagyanyámtól kaptam egy karácsonyra, na abban volt egy félelmetes alak, akit később már csak így láttam: ördög volt a teste, hosszú szőrös farokkal, és a nevelőapám feje volt a nyakán, tutira.

Egy szó mint száz, szarul éltünk, zűrösen. Nem volt az életemben semmi állandó, semmi, ami szép lenne, vagy kellemes. Nem csoda, hogy alig vártam, hogy véglegesen elmehessek arról a pokoltanyáról. Ahogy leérettségiztem, vettem a kalapom, agyő porfészek, én megyek, akkor lássalak benneteket, amikor a hátam közepét.

Rettenetesen vágytam családra, arra, hogy jól éljek, szépen, úgy, ahogy én azt elképzeltem esténként, mocskos takaróm alatt bevackolódva. Az első férfiba, aki közelített felém, belekapaszkodtam. Úgy csüngtem rajta, mint vízbefúlt az odvas farönkön.

Igaz, néha odamondogatott, még kapcsolatunk elején, de mit bántam én. Sőt, tán még örültem is neki. Olyan férfias ez. Ez a csúnya beszéd, meg ez az erő, amit sugároz.

Aztán egy kicsit sok lett abból a férfiasságból. Akkor már nem bántam volna, ha maga a megtestesült nőiesség, csak hagyna békén. Folyton civakodott, az első években csak szóban, aztán már tettel is.

Hat év után ott hagytam. Akkor jött a másik. Dettó ugyanaz.

Most a harmadiknál tartok. Nem árulok el titkot: ez is bunkó állat. Hát mi vagyok én, hogy állandóan ezeket a barmokat halászom ki? Miért súlyt engem a jóisten? Anyám bűnei miatt kell vezekelnem? Vagy magam bűnöztem. De mivel? Én már nem tudom. Nem is akarom tudni. Belefáradtam.

Fényűzésharc

Az a helyzet, hogy én nagyon szegény családból jöttem. Már magam is alig hiszem, hogy igaz volt, olyan távoli minden, ha rágondolok, mintha nem is velem történt volna mindaz. Nem mintha nem dolgoztak volna a szüleim, épp ellenkezőleg: alig láttam őket, hajnaltól késő estig robotoltak. De valahogy elúszott a pénz. Sokszor fáztunk télen, mert nem volt annyi fánk, hogy a szobát felfűtsük. Anyám körülbelül húszféle ételt tudott főzni krumpliból. Mindig csak azt ettünk. De gyakran azt sem. Két nadrágom volt, azt kellett beosztani, azokat mostam állandóan, felváltva. Persze kézzel, hogy ne fogyasszak áramot sem. Nagyon haragudtam drága jó szüleimre, elátkoztam őket, hogy nincs jobb életem, nem ehetek csokit, és szép ruhákban sem járhatok. Komolyan mondom, hogy minden éjszaka imádkoztam: add , édes istenem, hogy gazdag legyek felnőtt koromban, hogy másképp élhessek, hogy megvehessek magamnak mindent, amit akarok.

Úgy látszik, meghallgatást nyertek szavaim. Hamar dolgozni kezdtem, egy szakközépiskola elvégzése után egy vállalathoz kerültem ügyintézőnek. Itt ismerkedtem meg Lalival, aki minden álmomat felülmúlta. Irtó jól nézett ki, sármos volt és vonzó. Azt csak a harmadik randin tudtam meg, hogy gazdag is. Madarat lehetett volna fogatni velem, naná, hogy rögtön igent mondtam, amikor megkérte a kezem.

A mennyekben repkedtem, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy megcsal. Már három éve ment a turbékolás, és persze, a világon mindenki tudta, csak én nem. Egy véletlen folytán jöttem rá a dologra, és akkor robbant a bomba. Lali teljesen kikelt magából, elhordott engem minden szemét cafatnak, és azt ordítozta, hogy ha nem teszik, akkor mehetek. Na, az nekem olyan volt, mint a hideg zuhany. Micsoda? Hogy én menjek? Na, azt nem! Azt már nem!

Nem vagyok bolond, hogy azt a mesepalotát, amiben évek óta élünk, csak úgy önként és dalolva átadjam az ügyeletes kurvájának. Hogy lemondjak a fodrászról,a kozmetikáról, a külföldi utakról? Hogy újból gyalogos legyek, vagy tömegközlekedéssel kínlódjak? Nem ettem meszet!

Bármire hajlandó vagyok, de ezt a luxust, amit megszereztem magamnak, nem adom. Semmi áron!

De mostanában néha elbizonytalanodom, hogy jól döntöttem-e. Lali nagyon durva lett, kifejezetten közönséges. Úgy bánik velem, mint egy utolsó kapcájával. Gúnyos, és ami rémisztő, gyakran durva is. A drága make-up-okkal elég jól el tudtam tüntetni az arcomról ütéseinek nyomát, de van, amire ez sem használ. Sokat sírok, és néha elrémülök, ha a tükörbe nézek. Pedig csináltattam már egypár plasztikát. Talán épp ezt nem kellett volna. A külsőmmel egyáltalán nem vagyok elégedett, pedig annyira szeretnék újra szép és kívánatos lenni, hogy Lali újból belém szeressen. Minden este imádkozok megint. Most azt mondom: add, hogy újra szeressen. Hátha másodjára is megtörténik a csoda.

Önbizalomgyilkos

Sokat morfondírozok azon, mikor kezdődtek a félelmeim. Azt hiszem, teljesen normális gyerekkorom volt, és én is teljesen normális voltam. Félelemre sem emlékszem, hacsak azt nem vesszük annak, hogy ha éjszaka kerekedett vihar, akkor mindig a szüleim közé kéredzkedtem.

A gimi után egyetem, aztán néhány külföldi út. Jól éreztem magam a bőrömben, elégedett voltam magammal és a sorsommal, úgy éreztem, megy a szekér. Szerintem nem voltak önértékelési problémáim, sőt, kicsit talán el is szállt velem a ló.

Legalábbis ezt hajtogatta István, amikor először alaposan beolvasott nekem. Azt mondta, hogy olyan vagyok, mint egy felfuvalkodott hólyag, és nézzek már egyszer a tükörbe, vegyem észre, hogy egy nagy senki vagyok, és hogy mire fel hordom annyira fenn az orrom. Ez az első kikelése nagyon padlóra vágott. Nem gondoltam, hogy olyan ember lennék, mint amit ő lefestett nekem, de azt meg pláne nem gondoltam, hogy neki ilyen rossz véleménye van rólam. Ez után a késdöfés után a legkisebb szurkapiszkák is fájdalmasak voltak. Mindig felhasították azt a kis heget, ami törékeny szívem felületén képződött, ideiglenesen.

Ami azt illeti István kitett magáért. Folyamatosan kapargatta ezt a kis sebet, ami az évek során fekéllyé terebélyesedett. Senki vagy! Egy nullát vettem feleségül! Értesz te egyáltalán valamihez? Jobb, ha bele sem fogsz! Vagy társaságban, lazán, jópofin: ja, Kati, azt inkább hagyjuk… és legyintett egyet a kezével, olyan fölényesen és bántóan, ahogy csak ő tudott fölényes és bántó lenni.

A bajaim bizonytalanságokkal kezdődtek. Kényszerképzeteim támadtak: megcsináltam-e, kihúztam-e, elzártam-e stb? Aztán félni kezdtem. Kilépni a kapun, a járda közepén menni, később megszólalni.

Odáig fajult a dolog, hogy orvosi kezelésre szorultam. El kezdtem dili bogyókat szedni. De azt is össze-vissza, mert folyton elfelejtettem az időpontokat. Látod, megmondtam, hogy semmit sem tudsz rendesen megcsinálni, mondogatta nekem István.

Most már én is belátom, hogy igaz volt. Teljesen használhatatlan vagyok. Amit elkezdek, nem tudom befejezni, vagy rosszul csinálom. Nincsenek terveim, nincs egy épkézláb ötletem. Enyhén szólva nem vagyok a csúcson. Csak annak örülök, hogy ebben a nehéz szituációban itt van velem István, mert ő azért mindig meg tudja mondani, hogy mi a helyes, vagy mi lett volna a helyes egy-egy helyzetben.

Félelemketrec

Tulajdonképpen soha nem volt jó a házasságunk. Én azért mentem Robihoz, mert már elég öregnek éreztem magam ahhoz, hogy tovább áruljam a petrezselymet. Robi meg azért vett el, mert elege volt a háztartási munkákból. Gondolta, ha valakit magához vesz, akkor egy csapásra megoldódnak a ház környéki és a farok környéki problémái. Velem egy személyben kapott egy remek házvezetőnőt, és egy ügyeletes, mindig kéznél levő szex-partnert.

Határozottan emlékszem az első durvaságára. Hamarabb jött haza, mint ahogy számítottam rá. A lakás még szaladt, a konyha is mocskos volt, vacsora még sehol. Gyorsan megkentem neki egy kenyeret, hogy addig is, amíg megsül a hús, legyen mit ennie. Azonban valahogy rosszul fogta meg a kenyeret, vagy mit tudom én, a lényeg, hogy kicsúszott a kezéből, és le a földre. Na, ettől nagyon begorombult. Felkapta, és a számba tömte. A kenyér tele volt hajszálakkal, a fogam alatt csikorogtak a porszemek. Egyed, a rohadt életbe. Edd meg, amit főztél. A szemei véresen forogtak, mint egy vérebnek, aki támadni készül, tudom erre gondoltam akkor is, olyan, mint egy éhes kutya. Ilyennek még nem láttam. Nagyon megijedtem. Egy falatot lenyeltem, aztán hányni kezdtem.

Akkor még nem tudtam, hogy ez csak a kezdet. Utána bővült a repertoár. Jött még zokni-evés, radiátorhoz kötés, szíjjal verés. Egyszer a kávéfőzőt szorította a karomhoz. Rémséges dolgok történtek, egész lelkemet behálózta a félelem. Voltak próbálkozásaim arra, hogy elhagyom, de nem tudtam megtenni. Mindig azzal fenyegetőzött, hogy megöl, ha ott hagyom. Előbb engem nyír ki,aztán magával is végez.

A legapróbb dolgok is ki tudták hozni a sorából. Teljesen váratlanul és kiszámíthatatlanul kezdődött nála a tombolás. Amikor kiordította vagy kiverekedte magát, akkor leroskadt a székre, általában sírt is, és bocsánatot kért. Ne haragudj, ezt nem akartam, ez nem én vagyok, soha többé nem csinálok ilyet. A soha többé az ő időszámításában kábé két hetet jelentett. Akkor megint jött egy probléma, és ő megint őrjöngött.

Nagyon félek tőle. A legborzongatóbb álmomban kés van a kezében, amivel lenyiszálja a fejem. De én még mindig szaladgálok konyhában, épp, mint a csirkék nagyanyám udvarán, amikor nem volt sikeres a lefejezésük. Aztán felfogja a vérem, és azt mondja, idd, fenékig, te rohadék. És én hiába mondom neki, hogy nincs szám.

-intera-

Miért maradok az erőszakos férjem mellett?

Hogyan segíthetünk?

Ha bármi kérdése vagy kérése lenne, segítséget vagy tanácsot szeretne kérni, igénybe kívánja venni valamelyik szolgáltatásunkat, önkéntesként vagy támogatóként segíteni szeretné munkánkat, keressen bennünket, küldjön egy levelet, faxot vagy egy e-mailt, vagy hívjon bennünket!

Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület
Hogyan segíthetünk?

További információ:

Gyakran Ismételt Kérdések »

Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány
(06 23 545 668 )

info@sorsunk-jovonk.hu »

Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület

Családon belüli erőszak

Érzelmi erőszak teszt »

Most akkor engem a férjem bántalmaz? » Egy ágyban a gyilkosommal »
Miért maradok az erőszakos férjem mellett » Tűzpiros álomautó »
Bálint Vera: A lelki terror háromszor hét oka » A lelki terrorról objektíven »
Bálint Vera: Szóhorror » Bálint Vera: Fekete »
Shelter-ház az életveszélyből menekülőknek » Te az enyém vagy, azt csinálok veled, amit akarok! »
Urbán Erika: Vallomás a bűnről és a bűnben maradásról » Urbán Erika: Megszólal az áldozat »
Rendőri szemléletváltás a családon belüli erőszakról »

Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület

Sorsunk és Jövőnk Hírlevél

Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület Hírlevél a krízishelyzetben lévő családok támogatása témában.





Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület

English Magyar