Shelter-ház az életveszélyből menekülőknek

Sorsunk és Jövőnk Alapítvány

Shelter-ház az életveszélyből menekülőknekA Sorsunk és Jövőnk Alapítvány ötödik éve működteti Magyarország első Shelter-házát (Védett-házát), mely elsősorban bántalmazott nők, anyák és gyermekeik biztonságos elhelyezését szolgálja. A Védett-ház címe és elérhetősége titkos. Minden egyebet, amit meg lehet tudni róla és lakóiról, megosztja velünk Urbán Erika, a házat működtető alapítvány és egyben a Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület elnöke.

– A Shelter-ház amerikai és uniós modell alapján 2006-ban létrehozott magyar rendszernek a része, ahol bántalmazott nőket, gyerekeket, ritka esetben férfiakat helyezünk el, akik rászorulnak arra, hogy menedéket találjanak a bántalmazó elől.

– Miben más ez, mint a családok átmeneti otthona?

– A családok átmeneti otthonába csak gyerekek jogán kerülhetnek be felnőttek, míg a Védett-házba egyedülállókat is elhelyezünk. Továbbá a Shelter-ház - amelynek a címe szigorúan titkos – nagyon súlyosan bántalmazott áldozatok befogadó helye. Olyanok találnak ott menedéket, akik szó szerint az életükért menekülnek. Ez sajnos olyan valós helyzet, amikor a kést az áldozat torkához teszik, amikor a gyermeket az egyik szülő felakasztja a padláson, a másik időben levágja, és mindent hátrahagyva elmenekül vele. Olyan áldozat is került oda, akinek cigarettával összeégették a testfelülete 80 %-át.

– Hogyan jut el az áldozat erre a védett helyre?

– A bekerülésnek két útja van. Éjjel-nappal hívható az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat, a 06-80-20-55-20 számon. Ez a központ oda irányítja a bántalmazottat, ahol férőhely van, ez lehet általunk vagy mások által működtetett intézmény. A másik út, a mi kapcsolatrendszerünk. A Sorsunk és Jövőnk Alapítvány 2001. óta fogad bántalmazottakat.

– Mit lehet tudni magáról a Védett-házról?

– A Shelter-ház egy állami tulajdonú családi ház valahol Magyarországon, amelynek a működtetési jogát 2006-ban alapítványunk megpályázta, és öt évre megkapta. Az épület 25 fő befogadására és teljes ellátására alkalmas. Ami magában foglalja az ételt, a ruhaneműt, a tisztálkodó szereket, egyszóval mindent, amire szükség van. A bántalmazott 6-8 hétig tartózkodhat ott. Ebben az időszakban nagyon sok mindent el kell elintézni, meg kell tenni a feljelentést a bántalmazóval szemben, továbbá a legtöbbször minden nélkül érkező áldozatok legfontosabb iratait (születési anyakönyvi kivonat, személyi igazolvány, bizonyítvány, orvosi papírok, TAJ-kártya, útlevél) pótolni kell. Ha gyerek is érkezik, a gyámhatósággal fel kell vennünk a kapcsolatot. Mindeközben szakembereink mentálisan is segítik az áldozatokat. Ha rajtunk keresztül kerül be oda valaki, és van rá mód, készítünk egy menekülési tervet, elmondjuk, mit állítson össze, mielőtt elhagyja otthonát. Iratokra, bizonyítványokra, a gyermek(ek) tankönyveire mindenképpen szükség van. Akit foglalkoztat a menekülés gondolata, annak tanácsoljuk, apránként próbálja meg kimenteni a fontosabb értékeket, akár barátnőhöz, akár szülőhöz, hogy amikor újra kikerül az életbe, legyen mihez nyúlnia. A hátrahagyott értékeket ugyanis a másik fél legtöbbször eladja.

– Mire elég a házban eltöltött 6-8 hét, és mi lesz a bántalmazottakkal azt követően?

– A Védett-házban töltött idő az áldozat számára a megnyugvásra elég, a mi számunkra pedig az új élet első lépéseinek a megszervezésére. A ház elhagyására gyakorlatilag három lehetőség van:

  1. rokonokhoz megy, ami ritka, mert ott könnyen megtalálja a bántalmazó,
  2. albérletbe megy, de ez is elenyésző, mert vagy nincs pénze, vagy nem tud hozzáférni,
  3. a gyermekesek számára a családok átmeneti otthona a megoldás, ahol akár még másfél évig is lakhatnak. Ott a gyermekek számára iskolát, óvodát keresünk, hisz a házban tartózkodás alatt nem járnak közösségbe.

– Hogyan sikerül mindezt titokban tartani? Sikerül-e megőrizni az áldozatok inkognitóját a bántalmazókkal szemben?

A Shelter-ház elérhetősége szigorúan titkos– A Shelter-ház elérhetősége szigorúan titkos, a bántalmazottak hivatalos iratai, családi pótléka is postafiókon keresztül érkezik. Ha bírósági eljárásban mégis ki kell adni a címet, akkor jelezzük, a titoktartásért mindenféle felelősség a bíróságot terheli. A megszegése súlyos gondot okozhat a bántalmazottaknak, ha ez az információ a bántalmazó birtokába jut. Sőt nem csak az érintetteket zaklathatja fel egy esetleges incidens, hanem valamennyi ott lakó biztonságérzetét súlyosan csorbíthatja.

Amikor kikerül egy család, akkor már kevésbé védett, mert a hivatalos ügyintézés lekövethető. Például iskola esetén igyekszünk közbeiktatni egy köztes iskolát, mert az új intézménynek át kell kérnie a korábbi iskolából a gyermek anyagait, és onnan már csak egy lépés, hogy a bántalmazó megtudja, hol is tanul a gyermeke.

– A rendszer tehát jól működik krízishelyzetben. Lehet-e tudni, mi lett a bántalmazottakkal, hogyan alakul az életük?

– A kigondozást követő nehézségekkel még számolni kell. Maga a rendszer nem érte el azt a szintet, hogy nyomon lehessen követni, hogyan tudnak ezek az emberek továbblépni, testi-lelki értelemben egészségesen élni. A bántalmazottakról azt kell tudni, teljes mértékben leépültek, hosszú évekig tartó megaláztatásban volt részük, szinte mindenért magukat hibáztatják.

Vannak bántalmazott családok, amelyekről a mai napig tudunk. A Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesületnak van egy kiléptető lakása az egyik budapesti önkormányzat jóvoltából, mely nagy segítség az önálló élet megteremtésére. Az általunk működtetett Shelter-házból kikerülő gyermekes családok eltöltenek legalább fél évet a családok átmeneti otthonában, mert ott biztosított a rehabilitáció, és amikor azt látjuk, önállóan képesek élni, akkor kikerülnek a kiléptető lakásba. Ott sem maradnak magukra, egy szociális munkás továbbra is segítséget nyújt, de már nem olyan intenzitással, mint korábban. Továbbá pszichológusunkkal rendszeresen terápiás beszélgetést folytatnak, dolgoznak, élik az életüket, és a környezetükben senki nem ismeri szomorú múltjukat. Ez nagyon jó lehetőség, és jó lenne, ha több ilyen működne. Sajnos, csak néhány ilyen kiléptető lakás van még az egész országban.

A tapasztalat azt mutatja, mentális támogatásra még nagyon sokáig szükség van. Jó lenne, ha megértené mindenki, ezeknek az embereknek nem egyszerű lakhatási (kvázi albérleti) támogatásra van szükségük, ami nyilván olcsóbb lenne, hanem életvezetési, gyermeknevelési, gazdálkodási tanácsokra, mentális támogatásra. Azt szoktuk mondani a velünk kapcsolatban álló családoknak: mi a jövendő életük megteremtéséhet 50%-ban hozzá tudunk járulni, de a másik 50%-ot nekik kell hozzátenniük.

juhász

Shelter-ház az életveszélyből menekülőknek

Hogyan segíthetünk?

Ha bármi kérdése vagy kérése lenne, segítséget vagy tanácsot szeretne kérni, igénybe kívánja venni valamelyik szolgáltatásunkat, önkéntesként vagy támogatóként segíteni szeretné munkánkat, keressen bennünket, küldjön egy levelet, faxot vagy egy e-mailt, vagy hívjon bennünket!

Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület
Hogyan segíthetünk?

További információ:

Gyakran Ismételt Kérdések »

Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Alapítvány
(06 23 545 668 )

info@sorsunk-jovonk.hu »

Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület

Családon belüli erőszak

Érzelmi erőszak teszt »

Most akkor engem a férjem bántalmaz? » Egy ágyban a gyilkosommal »
Miért maradok az erőszakos férjem mellett » Tűzpiros álomautó »
Bálint Vera: A lelki terror háromszor hét oka » A lelki terrorról objektíven »
Bálint Vera: Szóhorror » Bálint Vera: Fekete »
Shelter-ház az életveszélyből menekülőknek » Te az enyém vagy, azt csinálok veled, amit akarok! »
Urbán Erika: Vallomás a bűnről és a bűnben maradásról » Urbán Erika: Megszólal az áldozat »
Rendőri szemléletváltás a családon belüli erőszakról »

Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület

Sorsunk és Jövőnk Hírlevél

Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület Hírlevél a krízishelyzetben lévő családok támogatása témában.





Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Egyesület

English Magyar